On- line újság
Költözünk
Az iskola oldala átköltözik a kisfaludy.hu oldalra.Röplabda gimis módra
Kezdetét vette november végén a röplabda diákolimpia. Országszerte elindult a versengés. A sümegi fiú illetve lány csapat is részese ennek a diákolimpiának.
Fogadóóra 2010
Kedves Szülők!
Iskolánkban 2010. november 22-én (hétfőn), 17 órai kezdettel fogadóórát tartunk.
Megjelenésükre feltétlen számítunk.
Nyílt nap 2010
NYÍLT NAP
2010. november 11-én
8 órától igazgatói tájékoztató
9-12 óráig tanórák látogathatók
Megemlékezés, 1956
Megemlékezés
2010. október 22. Magyarországon nem nemzeti ünnep, mégis ezen a napon a sümegi diákok ünneplőben mentek iskolába. Az oka annak hogy ez így történt, az az, hogy a Kisfaludy Iskola ünnepi műsorral készült tanulóinak. Október 23-a jeles ünnep a magyar nemzet történetében, országszerte emlékeznek meg az 1956-os eseményekre. Walter Katalin és Szili Zoltán tanári és pedagógiai segítségével, a diákok, a szabadidejüket sem sajnálva készítették el színvonalas produkciójukat. Persze a tanári karból rajtuk kívül mások is hozzájárultak a produkcióhoz. Még a főpróbán is kellett apró dolgokat egyeztetni, de a lehetőségek és az idő rövidsége sem szabott gátat a remek előadásnak. Összességében a műsorról mindent elmond, hogy a legvégén az igazgatónő mikrofont kért és megköszönte a munkát amit a részt vevők és a segítők csináltak ebben a szűk 2 hétben.
Szép Szabolcs
Mély fájdalommal tudatjuk
született Békefi Angyalka
2010. október 17-én, életének 88. évében elhunyt.
2010. október 22-én 15.30 órakor helyezzük örök nyugalomra
a sümegi temetőben.
A gyászoló család
Drága emléke szívünkben él!
Értesítési cím: Takács Gábor, 2092 Budakeszi Erdő u. 71.; e-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. ; tel: +36 309 352 320
EU 2010
Európai Uniós előadás
Iskolánk tanulói részt vehettek egy európai uniós előadáson 2010.október 8-án. A lebonyolítás két részből állt. Megfelezték az iskola osztályait, így külön- külön hallgattuk meg az előadást.
Csillagok, csillagok...
Csillagászati előadás
Időpont: október 8. (péntek) 20:00
Helyszín: Sümegi Városi Könyvtár
Téma:
Csillagok, csillagképek megfigyelése távcsővel.(Bele is nézhetsz!!)
Bolygók, csillagok, galaxisok helye és mozgása. (Látható lesz!!)
Őszi csillagképek
További cikkeink...
Oldal 1 / 15





On-line újság
